A mediterrán vidék nyersanyagbõsége és a Római Birodalomig visszavezethetõ ételkészítési hagyományok rendkívûl változatossá teszik az olasz konyhát. Az étkezési szokások kialakulásában a gazdasági, a földrajzi és egyéb tényezõk mellett szerepet játszik az olasz "életfilozófia" is. Az olaszok szeretnek enni, kedvelik a jó ételeket, ami nem feltétlenül drágát, különlegeset jelent. A legegyszerûbb ételt is olyan odaadással, mondhatni szenvedéllyel készítik, fogyasztják és vitatják meg, mint a drága vendéglõk luxus fogásait. Az átlagember napi étkezésére éppen az olcsó tésztaétele, a jellemzõek. Ezekbõl a tésztákból mi csak néhányat ismerünk, de Olaszországban gyárilag több mint  ötvenfélét készítenek. A mondás szerint az olasz háziasszony az év minden napjára tud másfajta pastát készíteni. A spagetti, makaróni, lasagne, canelloni, tortellini, taghatelle, menicotti és még folytathatnánk, a különféle vagdalékokkal, mártásokkal, az ún. sugokkal még változatosabbá tehetõk. A sugók zöldségekbõl, gombából, húsokból, felvágottakból, halakból készíthetõk, de felhasználható hozzá kagyló, rák, tojás vagy egyszerû füstölt szalonna is.
Az olaszok ezeket a száraz tésztákat nem fõzik olyan puhára mint mi, kicsit "roppanósra" hagyják a tésztát és a kifõzés után friss vajjal keverik össze. A hosszú tésztákat kettétörni nem szabad. A tészták kifõzése külön tudomány, nincs rá szabály, hogy mennyi ideig kell fõzni. Ezeket a tésztaételeket általában elõételként adják, de fogyaszthatók fõételként is.
Másik tésztaspecialitásuk, amire joggal büszkék, a különféle pizzák. Változatos formában gombával, sonkával, zöldségekkel, hallal, húskrémmel stb. készítik, a tetejére reszelt sajtot szórnak. Többféle ételt készítenek leveles vajas tésztából, így pástétomokat, vajas kosarakat stb.
Az olasz konyha a fõzéshez vajat, olivaolajat vagy más növényi zsiradékot használ.
Sokféle fûszert alkalmaznak, az ismertekbõl néhány: bazsalikom, ánizs, kapribogyó, tárkony, mentha, oreganó, rozmaring, kakukkfû, zsálya, sáfrány, majoránna, szerecsendió, szerecsendióvirág, vanilia, fahéj stb. Kedvelt a füszerkeverék használata is.

Az asztalon ott van a reszelt parmezán sajt, amivel a leveseket, de egyéb ételeinket is ízesítik. Gazdag választékban készítik a leveseket. Kedveltek a zöldséges levesek, így a minesztraleves, a spenótleves, a rizsleves, a zöldségkrémlevesek és az erõlevesek.
Elõételeket nem csak tésztákból de zöldségfélékbõl is sokat készítenek. Jellegzetes a nagy húsos paradicsom, az articsóka, a padlizsán, a nagy vastaglevelû  hagyma, a patiszon, a csirág, a kelvirág. Ugyancsak népszerû elõételek a különféle rizottók. A hideg elõételekhez alapanyagot egyrészt a tenger szolgáltat, felhasználják a friss tengeri kagylókat, rákokat, tengeri sünöket, tintahalat és egyéb tengeri halakat. Másrészt a kiváló minõségû olasz felvágottak, a szalámifélék, a kolbászok, a sokféle füstölt, pácolt sonka gazdagítja a kínálatot.
A rák, kagyló, hal és egyéb tengeri alapanyagokból természetesen fõételeket is készítenek. Gyakori, hogy ezeket az ételeket roston vagy vagy bundázva sütik és vegyesen tálalva adják a asztalra, külön mártásokkal.Fõétel vagy ahogy az olaszok mondják pietanya, a szó tulajdonképpen második fogást jelent. Ez azonban megtévesztõ lehet, mert nem feltétlen a nálunk megszokott hús, hanem lehet tészta, zöldségétel, rizottó stb. és persze húsétel is.
Húst bõven szolgáltat a fejlett állattenyésztésük, legkedveltebb a marha-, borjú-, bárány- és ürühús, de fogyasztják a kecskehúst, a házinyúlat, és a különféle vadakat, vadszárnyasokat is. Tévedés azt hinni, hogy az olaszok a sertéshússal szemben elõítéleteket táplálnak. A melegebb, mediterrán jellegû éghajlat miatt a zsírosabb sertéshúsból valóban kevesebbet fogyasztanak mint hazánkban, de a különbözõ füstölt húsok, sonkák és a füstölt disznóláb meglehetõsen népszerűek.